Barion Pixel

Szindrana-Mandala

A gyakorlati spiritualitás

Tévhitek a karmáról

 

Néhány hete láttam egy kedves kis videót pörögni a Facebook-on. Ami azt illeti többet is. A forgatókönyv valami olyasmi, hogy egy felnőtt segít egy kisgyereknek valamiben, ami annak fontos, aztán sok évvel később a felnőtt (immár idős ember) kerül nagy bajba, és egy idegen fiatal segít rajta. Aztán a film végén kiderül, hogy ő volt az a kisfiú/kislány, akinek annak idején még ő segített, csak persze most már tehetős felnőtt. (A tehetős szó a „cselekvőképes” értelmében értendő. Bár az egyik történetben elég sok pénz volt a tét).

Aki ezt a szót hallja: KARMA, nagyjából (vagy pontosan) tisztában van azzal, hogy a jelentése a tetteink következményében rejlik. Egyébként szigorúan véve is ennyi a szó jelentése. Következmény. Nem több – és nem is kevesebb.

Tapasztalatom szerint azonban nagyon sokan azt várják, sőt azt várják el, hogy onnan jöjjön vissza a jócselekedet, ahova tettük. Amint azt a kisfilmek is sugallják. Holott ez nem így működik. Jóérzésű emberek persze nem marnak bele a segítő kézbe, és valóban illik a támogatást pozitív viselkedéssel viszonozni, ha másra esetleg nincs is módunkban. De ez nem a karma.

Az a fajta következmény, amit a spirituális tanítások karmának hívnak, nem feltétlenül jön azonnal (sőt), és nem mindig attól a személytől, akivel mi tettünk jót – vagy rosszat (sőt).

A cselekedeteink elindulnak egy szándékból, ami általában nem egy fellángolás, hanem belülről jövő motiváció. A „jó” is meg a „rossz” is. Bármi is, elindít egy áramlást, amire aztán már nincs hatásunk, az energia megy a maga útján, és egyszer, nem tudni mikor, nem tudni honnan, visszaérkezik hozzánk. Sokak szerint még meg is nő, ami reális lehet, hiszen útközben adódhatnak hozzá energiák – természetéhez híven pozitívak vagy negatívak. Nem lehet tudni, hogy mikor, hiszen naponta több ilyen hullámot indítunk el, és természetesen nem tudjuk, hogy melyik cselekedetünk keltette azt a hullámot, ami ma délután 3-kor ért vissza hozzánk…

Száz szónak is egy a vége. És ez az, ami miatt egyáltalán most erről írok: egyszerűen nem érdemes túl sokat elvárni „jótett helyébe”. Az ember sok fájdalomtól kíméli meg magát. De főleg azt szeretném, ha nem keserednél el, és nem adnád fel azt a tulajdonságodat, hogy jó szándékkal fordulsz az emberek felé azért, mert valakit hálátlannak érzel. Ez persze szomorú, nem esik jól, és az is érhető, hogy az illető felé kicsit beszünteted az „adakozást”. Csak általában ne vegye el a kedved attól, ami belül valójában vagy: egy

jóérzésű, szeretetteli ember!

 

 

 


Ha tetszett a cikk, és szívesen olvasnál máskor is pozitív, megerősítő, léleképítő vagy épp inspiráló írásokat, kérj emlékeztetőt. Akkor semmiről nem maradsz le 🙂 .

.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük